Borús gondolatok

Olyan messze-szomorú a múlt,
mint szennyes kocsmapult,
mit unottan letöröl néha
a kocsmáros szőrös keze -
már nincs dolgom vele...!

A Jelen, szemeit lehunyva,
már a kezét sem nyújtja -
ökle, mint nehéz ólomtömb:
lesújt rám, a földre dönt,
s már nincs többé FÖNT...!

Mint könnyű bor mámora,
úgy száll a lélek tova,
a fáradt testből, mely
többé nem az otthona,
- tán nem is volt soha...!