Sokadik nyár

talpig
júniusba öltözötten
- ezer tanulóév
már mögöttem -
még mindig várom
az új nyár ígéretét
- az új csodát -
keresem
reményeim otthonát
a jövő kincsét
s félve nyomom le
a holnap kilincsét...

Barátaimnak

Gere Irén
Barátaimnak

Napok, hetek, hónapok évek,
őrült-szép közös emlékek,
együtt átélt közös csodák,
... aztán a bárka egyszer csak
nem visz tovább...!
Csendesen ring a hajó...
nem sodor tovább a lusta folyó!
Evezni kell! - nincs más megoldás!
... s hirtelen nem tudjuk:
átok... vagy áldás,
hogy nekünk egy az utunk!
- bár titkon hisszük, hogy
egy helyre jutunk! -
Hát jobb, ha együtt evezünk,
- néha szél ellen,
máskor meg segít a szél...
hiszen ismert a CÉL:
Tiszta lélekkel együtt haladni
és egymásnak örökre megmaradni!

Fegyvertelenül.

harag düh
 kétségbeesés
félelem
most ezt
jelenti nekem
a végtelen
mely sötét
gödörként tátong
kietlen üres
telkemen...
próbálok átlépni
gáncsoló lábakon
- ezreken -
babér számomra
itt nem terem...
szívem pitvara
kamrája jégverem
s mert elszökött
a világból
az értelem
sátram a magány
völgyében fölverem
és várok...
nekem már nincs
más fegyverem...

Tervezem a jövőt.

Porból lettünk...?

porrá leszünk...?

...már kijelöltem

a helyet a polcon,

ahová majd a hamvaimat

rakják...!

szembe a TV-vel,

a Nappal, meg

persze az ablakkal...

- kértem: egyszerű,

szerény legyen

a "k*csögöm" -

(tegyék mellé

naponta a kedvenc

söröm) - na, jó!

nem a k*csögöm,

az urnám -

(mondták azt is:

ne fogalmazzak

durván)

...szóval, megbeszéltük:

míg a család pénzt

hajhászva a bolondját

járja, majd én

vigyázok a házra...

(Nem mintha eddig

nem ezt tettem volna),

...csak a státuszom

változik:

felkerülök egy

magasabb polcra!        

Borús gondolatok

Olyan messze-szomorú a múlt,
mint szennyes kocsmapult,
mit unottan letöröl néha
a kocsmáros szőrös keze -
már nincs dolgom vele...!

A Jelen, szemeit lehunyva,
már a kezét sem nyújtja -
ökle, mint nehéz ólomtömb:
lesújt rám, a földre dönt,
s már nincs többé FÖNT...!

Mint könnyű bor mámora,
úgy száll a lélek tova,
a fáradt testből, mely
többé nem az otthona,
- tán nem is volt soha...!

Apró tüzeket gyújtok.

Nem akarok felégetni semmit!

Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,

hogy senki ne fázzon a télben,

hogy senki ne féljen a sötétben!

Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,

csak átmelegítem kicsit a lelkeket!

- felgyújthatnék erdőket, mezőket, réteket,

- de csak melegítek, nem perzselek!

Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,

hogy ne tévedjenek el a csillagok,

hogy segítsenek nektek,

hogy rám találjatok!

Egyedül.

Egyedül.

 a magány hegedűjén 

játszol sokszor 

- sokat - 

magabiztosnak látszol 

mint 'ki megérintheti 

a csillagokat 

pedig hamis fények 

hamis barátok 

vesznek csak körül 

míg eltévedt 

könnyű-röptű 

remények raja 

a válladra ül 

lelked tükre is csupán 

összetört hamis 

arcokat mutat 

lépsz a semmibe 

bátran-egyedül 

pedig még nem 

leltél utat mely 

a vágyott 

végtelenbe mutat